Izgalmas megbízást kaptunk. Tervezzük meg egy piacvezető tanácsadó cég irodájának átalakítását. Megbízónk igénye az volt, hogy olyan tereket hozzunk létre, ami tükrözi a cég arculatát, támogatja a működését, valamint kreatív, egyedi design elemek teszik érdekessé.
Az iroda a Városligethez közel egy régi villaépületben található. Szerettük volna az épület jellegét megjeleníteni a belső térben is, de mindezt úgy, hogy szem előtt tartottuk azt az igényt, hogy legyen modern és fiatalos. Ezt végül úgy valósítottuk meg, hogy a klasszikus vonalú lámpákat színesre festettük, meghagytuk a nyílászárókat, a falakra különböző design-tapéták kerültek, ill. a közösségi térben egy modern huzattal bevont klasszikus ülőgarnitúrát helyeztünk el a belvárosi utcaképet ábrázoló fotótapéta elé.
Funkcionálisan is alakítottunk a téren, kialakítottunk egy közösségi teret, ahol az ügyfelek tudnak várakozni, a munkatársak pedig beszélgetni, együtt kávézni. Azóta itt rendezik a munkatársi megbeszéléseket is. A másik újdonság egy ún. tréning előkészítő szoba kialakítása lett, ami a logisztikai teendőket egyszerűsíti le. Itt készítik össze a tréningeszközöket egy-egy névre szóló ládába, amit a trénernek csak fel kell vennie indulás előtt.
Összességében sikerült eleget tenni a megbízóink kérésének: az iroda modern, fiatalos lett tele látványos design elemekkel, emellett megvalósult a különböző funkciók elkülönítése és azok összekapcsolása is.
Photo: László Erhardt